![]()
Blöki
Motorsport Egyesület
A Blöki Motorsport Egyesület Szil 1999 márciusában alakult meg. Történetük 1998 tavaszán kezdődött amikor „Blöki”, aki az egyesület egyik alapító tagja volt, vásárolt egy Lada 2101-es személygépkocsit. Barátai segítségével az autót amatőr rallyversenyen való részvételre alkalmasra alakították, és öt versenyen vettek részt kisebb nagyobb sikerrel.
Az egyesület az önkormányzat segítségével 14 fővel alakult meg, mely egy baráti társaság volt. Az elsődleges cél az volt, hogy az esetleges támogatók komolyan vegyék kis társaságukat. 1999 szeptemberében lehetőségük nyílt Csornán támogatók segítségével egy hasonló autós-ügyességi verseny szervezésére és lebonyolítására, mint amelyeken részt vettek Győr, Mór, Szombathely, Esztergom környékén. A nagy érdeklődésen felbuzdulva úgy gondolták, hogy egyesületük fellendítheti és népszerűsítheti a Rábaközben az autósportot. Az ezt követő években Beled, Kapuvár és Csorna önkormányzati területein 5-6 fordulós bajnokságokat rendeztek. Így lehetőséget nyújtottak a környékbeli benzingőzös embereknek, hogy kipróbálják önmagukat és gépeiket szervezett és biztonságos keretek közt. Közben az egyesület gépparkja is szépen bővült és fejlődött. Csatába állt egy Mazda 323-as egy Trabant egy Golf és a jó öreg Lada 2101-est is leváltotta egy Lada 2105-ös. Jelenleg a versenyszervezés területi problémák miatt szünetel, de az egyesület vállal előzetes egyeztetéssel falunapi bemutatókat.
A környékbeli rendezvényeken szépen helyt állnak álnak az egyesület versenyzői és büszkén tekintenek végig az évek alatt elnyert trófeákon.
Információ: 70/451-5759