Vissza a kezdőlapra

 

Vállalkozók Baráti Köre

 

 

A szili vállalkozók baráti köre 2011. február 7-én alakult. A községünkben 140 vállalkozás működik. A falunk mivel mezőgazdaságból él, így a legtöbb vállalkozás is ehhez kötődik, de megtalálható kereskedelemmel, vendéglátással, fuvarozással és ipari tevékenységgel kapcsolatos is.

A baráti kör főbb célkitűzései:

Az alakuló ülés vezetőséget is választott, melynek tagjai a következők

A tél folyamán 3 jelentős rendezvényt szerveztünk.

Az elsőn Gyopáros Alpár a térség országgyűlési képviselője tájékoztatta a tagságot.

A másodikon Dr. Szentirmay Zoltán VFM főosztályvezetője és Dr. Kiss Zoltán VFM jogi főosztály vezető helyettese tartottak előadást a mezőgazdasági vállalkozóknak és a többi érdeklődőnek.

A harmadikon Lengyel Lajos polgármesterrel és Horváth Árpáddal a Rábaközi Vidékfejlesztési Alapítvány egyik vezetőjével találkoztunk. A rendezvények sikeresek voltak mindegyiken 40-50 vállalkozó volt jelen.

Március 3-án rendeztük meg a szili vállalkozók Baráti Körének első bálját amelyen 70 fő vett részt.

A bál védnöke Lengyel Ferenc a Dunakiliti Konzervgyár igazgatója, díszvendége: Kapronczai Ferenc a Digitáltechnika Kft. Tulajdonosa volt.

A zenét Perlaki György szili zenész szolgáltatta.

A nyitó táncot a szili Hagyományőrző néptánc együttes adta elő. A vacsorát Jakab Miklós vendéglős és munkatársai készítették, amelynek elfogyasztása után hajnali 4-ig szólt a zene.

Az idei évben még a nyár folyamán egy szabadtéri programot szeretnénk szervezni, az ősztől pedig újra indulnak az előadások.

 

 

Ugrás az oldal tetejére