Szil, Kistata, Bánhegyi, a Vatay család és a honfoglalás
A Kárpát-medence nyugati területein élt - a fellelt nagylétszámú temetőket hátrahagyó - késő avarkori földművelő és határvédelmi feladatokat ellátó népesség részei a 700-as években a belső harcok közepette a Dunántúl keleti területein és a Duna-Tisza közén is megjelentek. A frankok támadásai, majd a kereszténytérítéseik miatt újabb csoportok húzódtak keletre. Az avarok hatalma a belső harcok következtében meggyengült, ezt kihasználva Nagy Károly frank király csapatai többször, 795-ben és 796-ban kirabolták az avar központot, mely a Duna-Tisza közén volt. A frankok befolyásuk növelésére az avarokat keresztény hitre próbálták téríteni, így 796-ban már a központi részen lakókat (a kagánt és a katunt is) a Dunánál megkeresztelték, míg a pogányokat a Tiszántúlra üldözték, akiknek nagyobb csoportjaik kitelepültek a Kárpát-medencétől keletre. A katonákkal biztosított erőszakos térítés és az egyházi adó bevezetése ellen többször fellázadtak az avarok. A Kárpát-medence nyugati szélén frank befolyás alá kerülő lakosság - már a 804-ben ismert Theodorus és a 805-ben megkeresztelkedett Ábrahám kagántól kezdve – az eredményes térítés következtében keresztény lett. A morva terjeszkedéstől azonban e terület északi részén élő lakosság sokat szenvedett és ezért jelentős részüket a papság vezetésével áttelepítették. Az áttelepítés során nagyobb csoportokat telepítettek a mai Svájc, Dél-Németország, Nyugat-Ausztria és Észak-Olaszország területére, ahol településeiket Weng, Wang, míg személyneveiket Wenger néven a mai napig is megőrizték.
A Kárpát-medencében a lakosság többségét alkotó késő avarok kisebb bánságai jöttek létre. Jelentős bánság alakult például a Nyitra felső folyásánál Bán (Bánovce nad Bebravou, Szlovákia), illetve a Vág mentén Szil (Brestovany, Szlovákia) környékén. A morvák további keleti irányú előnyomulása miatt a Vág völgyéből is jelentős áttelepülés történt a Rábaközbe (Szil, Vág, Bánhegyi, Röjtök), majd a morvák elől egyrészük innen is tovább vonult az ausztriai Salzach folyó völgyébe. Ma itt található Mittersill városa és mellette Waag, Reith, Neidernsill, Kaprun (931-ben Chataprunnin), illetve a völgy bejáratánál Oberreit, Unterreit, Wengerberg, Weng települések. A Rábaközben ma is megtalálható Szil (korábban Szill), Vág és Röjtök település, valamint Ruszt (Rust, Ausztria) amelynek korábban Szil volt a neve. A népmesék kezdő szavai is utalnak erre az elvándorlásra „az Óperenciás tengeren túl, ahol a kurtafarku malac túr, még azon is túl, volt egyszer egy szegény ember”. Ez azt jelenti, hogy tudták korábban a Felső-Enns volt az avar-bajor határ, még azon jóval túl éltek a szegény (keresztény) rokonok, akikre emlékezni kell. A történet tehát csak az Ábrahám kagán általi kereszténység felvétele és a magyar honfoglalás közötti időben játszódhatott. Erre a kitelepülésre emlékeztethet az „osztrák sógor” kifejezés is.
A Kárpát-medence középső és keleti részeit a nándornak nevezett bolgárok foglalták el. A bolgárok bizánci és frank háborúit kihasználva a késő avarok visszafoglalták a Kárpát-medence középső részét. A honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt - a fehérhorvátok (lengyelek) és a németek által - venger (vangar) néven nevezett nép sikeres támadását a Vata-Bata (Báta)-Pata katonai jellegű törzse hajtotta végre. Jelentős katonai erőt képviseltek, katonailag szervezett településeik láncolatát hozták létre egymástól általában 30-40 km-re. Nevüket viselő településeik: Kolozspata (Pata, Románia), Vattaháza (elpusztult), Vatasomlyó-Szilágysomlyó (Şimleu Silvaniei, Románia), Battonya, Batta (Bata, Románia), Patacs, Patapoklos, Báta, Bátaszék, Dunapataj, Pusztavacs, Vattacsanak (elpusztult), Százhalombatta, Vác, Batta-Bát (Bátovce, Szlovákia), Bataháza-Ajnácskő (Hajnáčka, Szlovákia), Nagybátony, Gyöngyöspata, Vatta, stb.
A törzset és rokon nemzetségeit (Tata, Káta, Máta, Sáta, stb.) Baton vezette, az általa uralt terület Kelet-Dunántúltól Debrecenig terjedt. Baton Vata uralkodóról nevezték el Vác városát és valószínűleg Nagybátonyt is. Jellemző volt és kedvelt a „cs,” illetve „c” végződés használata a létrehozott települések neveinél, Vata→Vatacs→Vacs, Báta→Bátacs→Bács, Váta→Vátacs→Vács→Vác, Buga→Bugac, Guba→Gubacs. A mai magyar nyelv elődjét beszélő vengerek (Anonymus „kunjai”) a második vérszerződéssel csatlakoztak Árpád türk nyelvű népéhez, de ezután tilos lett a venger név használata. A besenyőkkel történt szövetségkötésnél Szatmár besenyői is betelepültek a Kárpát medencébe, tehát résztvettek a „honfoglalásban”, ugyanekkor az egyik Vata (Bata) egy besenyő törzs vezetője lett. A Kárpát-medence nyugati területeit 900. körül foglalták vissza a szövetségesek magyar néven. A nyugati területek benépesítése csak 907. után történt meg, ekkor települt be Tatáról Kistata és a besenyő Surna-Csorna is.
A 907. évi Pozsonyi csata után a Vata törzs részei is a Kárpát-medence nyugati területeire települtek (Bélvata, Vajasvata, stb.). A családnak ez az ága adta a pozsonyi várnagyokat, továbbá részt vettek a nyugati hadjáratokban is. Ősei az Eszterházy, Illésházy stb. családoknak. A család békési ága biztosította az Árpádházi királyok uralmának folyamatosságát azzal, hogy a pogány Vata (Vatha) kiverte a németek híveit Magyarországról, valamint megbüntette az erőszakot alkalmazó egyházi vezetőket és átadta a hatalmat I.András királynak. Fia Janus a Csolt nemzetség őse, utódai közül többen püspökök lettek.
A családnak a Borsod megyei Vattáról származó „felsővattai” előnevű tagjai négy ágra oszthatóak:
- vági ág: az 1400-as évek végén házasodott be a Sopron vármegyei Vághy családba I. Ferenc (Kapuvár, Léka, Velike, Sztrisnyák várkapitánya), fia Lőrinc Csesznek várkapitánya, unokája II. Ferenc költő, festő (Veszprém, Székesfehérvár, Csesznek várkapitánya). Utódaik leányágon Kisfaludy, Hagymássy, stb. családok;
- szili ág: az 1600-as évek elején Lukács a Pozsony vármegyei Detrekő várkapitánya, majd a Pozsonyi Kamara vezető tisztségviselője és István pozsonyi városbíró családja Sopron vármegyében szerez birtokokat (Szil, Jobaháza, Dör), leszármazottai 1701-óta ott élnek;
- borsod-gömör-abaúji ág: Eger eleste után északra húzódnak, részt vettek a török elleni harcokban, Eger, Boldogkőváralja, Szendrő, Putnok védelmében, a leszármazottak ma is ott élnek;
- pest-nógrádi ág: 1607-ben az evangélikus I. Gáspár birtokrészt vett Pilinyben. I. Pál 1641-ben Nógrád vármegyei esküdt, 1668-ban esküdt, majd 1681-től alispán Pest-Pilis-Solt vármegyében. II. Pál 1668-ban Heves megyei esküdt, majd Pest-Pilis-Solt vármegyei szolgabíró. I. János 1671-ben Pest-Pilis-Solt vármegyei szolgabíró, majd 1676-tól esküdt. A család tagjai a török elleni harcokban jeleskedtek és I. János katonáival részt vett Vác, Pest, Buda felszabadításában. Ő 1704-ben a Nógrád vármegyei kuruc nemesi felkelők kapitánya, majd Pest-Pilis-Solt vármegye első kuruc alispánja, 1711-ben Ajnácskő várkapitánya volt. 1686 és 1723 között a legaktívabb betelepítője Nógrád és Pest-Pilis-Solt (Sződ, Csomád, Rátót, Kiskörös, Solymár, stb.) vármegyéknek. István a telepítések végrehajtásában társa I. Jánosnak és előbbi lánya Borbála a sziráki kastély építtetője. Az utóbbi fia III. Pál pedig a pomázi kastély építtetője. Utódaik leányágon a Teleki, Szemere, Fáy, Kubinyi, Bárczay, Prónay, Görgey, Vay, stb. családok.
A család Vattáról származó tagjaiból vált ki a vattai Batta és a vattai Perbált család is.
A család tagjai különbözőképpen írták nevüket: Vatay, Vathay, Vataÿ, Vataj, Vattay, Vatthay, Vattaÿ, Vattaj, Watay, Wathay, Wattay, Watthay, Wattaÿ, Wattaj.
Kutatásaim alapján valószínűsíthető, hogy a késő avar népesség többségéhez tartozó venger-vangar nevezetű lakossághoz tartozott a 820. körül létesült Szil. A szomszédos Bánhegyi lehetett a Rábaközi bánság központja. A keresztény lakosság a Vág folyó mellől a pogány morvák elől települt át a frankok engedélyével. Hamarosan egy részük a papok vezetésével elvonult a Salzach folyó völgyébe. A 840. körül létrejött rokon Baton államához még a frank befolyás miatt nem tartozhattak, de 900. körül már a magyar állam fennhatósága alá kerültek. A 907. évi Pozsonyi csata után települt Kistata Szil szomszédságába. Érdekes egybeesés, hogy több száz év után a felsővattai Vatay család két ága is Szilba, illetve Vágba telepedett le. Biztos nem véletlen az sem, hogy a békési Vatták Bél nemzetségéből a Bükk-hegységbe települt Bélapátfalva népességéből 907. után létrehozott Bakonybél apátságához tartozott Szil vámja és nem a közeli besenyő eredetű Csornához.
Bátonyi Pál