Az óvoda épülete a Hunyadi tér 9. alatt található. Hozzá tartozik a Pásztori óvoda is mint tagóvoda, ami azonban önállóan működik 10 gyerekkel. Az óvónői feladatokat négy óvónő és két dada látja el, Pásztoriban pedig egy óvónő és egy dada. Jelenleg 43 gyerek jár óvodába, két csoportba. A nagycsoport 25 fővel és a vegyescsoport (kis + középső) 18 fővel, amely májusig 25-re bővül. Ez a gyermeklétszám Szil, Sopronnémeti, Zsebeháza falvakból tevődik össze.
Felújítás:
Az Önkormányzat pályázatot
nyújtott be óvodafelújításra amit meg is nyertek.
2003-ban megtörtént a nyílászárók cseréje.
2004-ben a tornaszoba álmennyezetét, a folyosót, a belső festést, kívülről
csatornát és színezést csináltak meg. Pályázati forrásokból a gázkéményt is kibéleltették.
Majd saját pénzből a főzőüstöt cserélték ki.
Programok 2004-ben:
Ősz:
Kirándulás a győri állatketbe, kerékpártúra, idősek napjára nagycsoportosok műsora,
Előadás szülőknek:
gyermekvédelem témakörben, Pálffy Zoltánné gyermekvédelmi felelős vezetésével.
Adventi koszorú és karácsonyi díszek készítése a szülőkkel Hegyiné Perlaki Rita óvónő vezetésével.
Tél:
Habakuk bábszínház előadásának megtekintése.
Mikulásünnepseg.
Nagycsoportosok betlehemes játéka, melyet bemutatnak a plébánián, a polgármesteri hivatalban és az Életmód Klubban.
Előadás szülőknek:
óvodás korosztályra jellemző beszédfejlettség, az ép beszéd kialakulásának feltételei, az elmaradás várható következményei. Vezeti: Csapó Zoltánné logopédus, pszichopedagógus, óvónő
Farsang: álarcok és díszek készítése szülőkkel, farsangi bál, jelmezes felvonulás és a pásztori óvodások vendégül látása.
Tavasz:
Előadás szülőknek:
gyermekbetegségekről, vezeti: Bogenfürst Zsuzsanna védőnő
Húsvéti díszek készítése, termek, folyosók díszítése.
Előadás szülőknek:
A kor fejlet technikáinak megfelelő használata, célirányos tevékenységek a szabadidő hasznos eltöltésére, figyelembe véve az óvodás korú gyerekek életkori sajátosságait.
Játékkészítés: vezeti: óvoda nevelőtestülete.
Kirándulás a sportpályára, sportdélelőtt szervezése.
Évzáró kertiparti a szülők bevonásával. Kiállítás a legjobb gyermekmunkákból.
Minden hónap első szerdáján sok szeretettel fogadják a leendő óvodásokat, akik édesanyjukkal eltölthetnek egy órát, hogy ismerkedjenek a pajtásokkal, felnőttekkel egyaránt.
Minden héten szerdán logopédus látogat el az óvodába és a helyszínen 2 csoportban foglalkozik a problémás gyerekekkel. Csütörtökönként előképzős néptáncoktatás zajlik. Péntekenként pedig a hittannal ismerkednek az ovisok.
Mindezek a tevékenységek a szülők körében végzett igényfelmérés alapján működnek. A tervek közt szerepel még a gyógytestnevelés valamint a zeneóvoda bevezetése is.