Polgármesteri köszöntő

Köszöntöm Szil község honlapján!

Képviselőtestületünk nevében köszöntöm, éljen Ön az ország határán belül vagy azon túl.

Településünk, mely a Saváriát Arrabonával összekötő (86-os főút) római út mentén, a Rábaköz szívében található 600 ingatlannal és 1430 fő lakossal.

A 970 éves történelme viharokkal terhelt, melyből 1492 – 1821 között mezővárosi ranggal büszkélkedhetett.

Fejlett infrastruktúrával – háziorvosi, fogorvosi rendelő, anya- és csecsemővédelmi, gyermekvédelmi- és családsegítő szolgálattal, gyógyszertárral és postával – ellátott.

Jól működő óvodával, alapfokú művészetoktatási intézménnyel, felújított kultúrházzal rendelkezik és 13 non-profit szervezettel öregbítik településünk hírnevét.

Ezek közül az Európa szerte ismert 75 éves hagyományőrző néptánccsoportunk a legsikeresebb, repertoárjában szerepel a karéj táncolás, királyfa állítás, rábaközi perecszedés és a kézi aratás műveleteinek bemutatása.

Síkvidékű, jó termőhelyi adottságnak megfelelően a település lakossága tradícionálisan növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik.

Az ősi iparágak, nevezeten: bognár, kocsigyártó, szíjgyártó, kovács, csizmadia, melyek a lófogatos közlekedéshez kötődnek, sajnos eltűntek, a lakatos, kőműves, faipari és elektronikai tevékenységek jelenleg is folynak a községben.

Településünkön az 1848-as I. világháborús, II. világháborús, 1956-os emlékmű, a két felújított római katolikus templom, a Szent István és Szentháromság szobor, iskola, kultúrház és a faluközpont nyújt látnivalót, valamint két horgásztó biztosít felüdülést a pihenni vágyóknak.

Terveink között további faluszépítő fejlesztések szerepelnek.

Településünk rangos eseményei:

Farsang

Szili búcsú

Falunap

Arató fesztivál

Sportnap

Csecsemők és idősek napjának megünneplése.

Karácsony

Óév búcsúztató

Bízom benne, hogy településünk dióhéjban történő bemutatása honlapunk további felkeresésére és személyes találkozóra invitálja Önt és családját.

 

Lengyel Lajos

polgármester

 

Ugrás az oldal tetejére

Vissza a főmenübe